Valahol, a Magyar határ után.
Hétfő: 23 óra 45 perc
{Nelli}
Már vagy 5 órája utaztunk, a felállás még mindig ugyan az volt. Azt le számítva, hogy raszta hajú barátunk jelen pillanatba a középső üléssor aljában, elfeküdve néhány csomagon aludt. Felette Livit átölelve ült Dani, mellettük pedig Viktor előre dőlve, fejét két lába közé ejtve aludt. Viktor mellett az ablakra feltolódva Nia, mögöttük pedig Barna feje eldöntve kandikált ki, akinek a vállán Lora barátnőm fejecskéje pihent. Csak én és Sziszi voltunk ébren, ő vezetett én pedig ébren tartottam őt, ez így ment már egy jó órája. Az ég csillagos volt, ahogy valahol a horvát autópályán suhantunk végig.
-Szóval pontosan hova is megyünk most?-kérdeztem ekkor,tágra nyílt csillogó szemekkel Sziszitől.
-Cavtat.-mondta, az utat figyelve.-Barnáék nagynénjének van ott egy nyaralója. És gondoltuk kicsit kölcsön vesszük.-mosolyodott el huncutul.
-Magyarán szólva senki nem tudja, hogy ott leszünk, és gyanítom nincs is most ott senki.-nevettem fel halkan.
-Fantasztikus a logikád kislány, mondták már?-nézett rám, majd újra az útnak szentelte figyelmét és úgy folytatta.-A lényeg, hogy utoljára 5 éve használtak bárki is azt a helyet. Ne nézz így rám, fogalmam sincs, hogy milyen állapotban van. Amikor utoljára ott jártam 16 éves voltam és épp egy csajt próbáltam megdönteni.-közölte végül röhögve, én meg a szememet forgatva próbáltam neki jelezni, hogy csöndesebben, mert a többiek alszanak.
-De Sziszi...-kezdtem, miután végre elhallgatott, és figyelmét ismét nekem szánta.-Tudom, hogy hülyén fog hangzani, de...nem lehet véletlen. Mármint, érted. az nem lehet véletlen, hogy pont mi hármunkat "választottatok". Mióta tudtátok, hogy mi leszünk most itt veletek?-fejeztem be, és a srácnak egy elégedett mosoly ült ki az arcára.
-Nem. Egyáltalán nem hülye kérdés, sőt ami azt illeti egészen érdekes felvetés. És ezt az egészet miből gondolod?-kérdezte, s hangja komolynak hatott.
-Hát, értelem szerűen Viktor és Nia egészen jól ismerték egymást és, mint kiderült Barnának és Lorának is van egy fajta ködös múltja, ami bevallom rohadtul izgat!-mondtam és szemeim ismét csillogni kezdett. Alig vártam, hogy Lorát kifaggassam, hogy mi is folyik itt... vagyis köztük, leginkább.-De...-kezdtem volna újból, azonban Sziszi félbe szakított.
-Azt szeretnéd tudni, hogy téged miért hoztunk magunkkal?-kérdezte, mintha csak a gondolataimban olvasott volna.-Ne aggódj kicsi lány, mindennek van oka, és neked itt a helyed, bízz bennem.-mondta és mélyen a szemembe nézett. azok az élénk zöld szemei a lelkemig hatoltak, Egy percig úgy éreztem, hogy teljesen belelát a testembe, és ismeri mindenemet, fura érzés volt.. de egy cseppet sem bántam. Nem bántam, mert róla volt szó.-És a dolgok miértje, egyenlőre maradjanak titokban, majd egyszer elmondom neked, egyszer... ha már kellőképpen sokat ittam.-ezen aztán mindketten felnevettünk, de azon nyomban el is hallgattunk, mert a földön lévő raszta barátunk feje ekkor egy hatalmasat koppant. Ezután csend következett kettőnk között, és csak a rádió halk moraja szólt. Sziszi a szélvédőn át figyelte a csendes, sötét autópályát, én pedig az ablakon bámultam ki figyelve, -fejemet kissé felfelé irányítva- az éjszakai eget. Éreztem, ahogy a szemeim kezdenek egyre lejjebb ereszkedni, de mindig megpróbáltam magamat megerőltetni, s nem elaludni.
-Álmos vagy?-kérdezte ekkor egy hihetetlen távolinak tűnő hang. Sziszi.
-Kissé, még mennyi idő mire oda érünk?-válaszoltam neki, egy ásítás közepette.
-Körülbelül hajnali öt körül fogunk megérkezni... De most megállunk egy kicsit.-mondta én meg csak kérdőn néztem rá.-Nekem sürgősen cigiznem kell, különben az életedre török, a súlyos elvonási tüneteimtől adódóan, te pedig úgy nézel ki mint egy anorexiás hulla, szóval eszünk valamit.-fejezte be és a végén felnevetett, én pedig bár a fáradtságtól nem nagyon tudtam beszélni, elmosolyodtam és finoman bólintottam.
-Függő...-nevettem majd újra folytattam.-Azt kifelejtetted, hogy pisilnem is kell.-tettem még hozzá, ő pedig tovább nevetett.
Már vagy 20 perce keringhettünk, valamilyen városban, -ami kísértetiesen hasonlított Veszprémre- mire végre találtunk egy valamire való Tesco félét. Sziszi ekkor leparkolta a kocsit, majd rám nézett.
-Mehetünk kisasszony?-én pedig ismét csak bólogatni tudtam.
Megfogtam a válltáskám és együtt elindultunk befelé. Óvatosan előhúztam a telefonomat, most először az út során. Rettegve néztem meg a kijelzőjét. 8 nem fogadott hívás és 5 új üzenet. A szívemet a torkomba éreztem. Megálltam, és Sziszi után nyúltam, hogy várjon kicsit. Ott álltunk ketten, én a telefonomba hajtott fejemmel, ő pedig éreztem, ahogy felém magasodik, és szintén azt nézi amit én. Amikor megnéztem, az üzeneteket, a szívem egy kissé megnyugodott, mert az 5 üzenetből csak kettő jött a szüleimtől.
-Kivannak borulva?-kérdezte Sziszi mély, komoly hangján.
-Valamennyire biztos, de egyenlőre csak annyit írtak, hogy holnap mindenképpen hívjam fel őket, hogy tudják biztonságban vagyok-e...-mondtam, és most már tényleg megnyugodtam. Tudtam, hogy anyumék elnézőek lesznek, bár biztos voltam, hogy aggódnak, és haragszanak rám azért.
-Ne aggódj, holnap beszélünk velük.-mosolygott rám Sziszi, ahogy egy valuta váltó autómatához igyekeztük.
-Oké, de most már muszáj lesz gumicukrot és kólát szereznünk valahonnan, különben az életedre török, a súlyos elvonási tüneteimtől adódóan.-mondtam és nevetve rá kacsintottam.
-Függő...!-mondta Sziszi és láttam ahogy a válla rázkódik a röhögéstől.-Na gyere.
-Sziszi, olyan fura, körülbelül hajnali fél kettő van... Ilyenkor tuti csak mi járunk egy éjjel nappali szupermarketben.-suttogtam neki, még mindig nevetgélve.
-Akkor játsszuk azt, hogy külön válunk te veszel magadnak gumicukrot és kólát, én meg valami normális kaját, és aki több embert számol az nyer.-mondta, és a kezét nyújtotta, én pedig megszorítottam azt.
-Megbeszéltük.-innentől kezdve az utunk szét vállt, és mindketten elindultunk beszerezni amiért jöttünk, plusz nyerni.
Kettő embert találtam, és reménykedtem, hogy Sziszi nem talált többet. Gondolkodtam mikor végeztem a pénztárnál és már pisiltem is. Néhány perc múlva, már ő is ott állt mellettem, és elindultunk kifelé. Mikor kiértünk Sziszi rám nézett egy szexi féloldalas mosoly közepette és felmutatta négy ujját. Én erre elnevettem magamat és csak a fejemet ingattam.
-Nem hiszlek el! Olyan gonosz vagy!-mondtam még mindig röhögve és bele bokszoltam a karjába.
-Vigyázz el ne törjön a karocskád-röhögött, majd óvatosan megfogta a kezem.-Nos, mi a nyereményem.-kérdezte és felhúzta szemöldökeit. Én pedig bele túrtam a táskámba, és oda adtam neki egy szál cigit meg az öngyújtóját.
-A káros szenvedélyed.-mondtam és rá kacsintottam. Sziszi mosolyogva gyújtotta meg a cigijét, mikor hirtelen felindulásból nyomtam az arcára egy puszit, mire ő még jobban elmosolyodott és beleszívott a cigijébe.
-A káros szenvedélyem.-mondta, s gyengéden elnevette magát.
-Kérsz egy gumi macit?-kérdeztem, miközben vissza felé araszoltunk a kocsihoz.
-Alszunk?-kérdezte, miközben bele markolt a zacskóba.
-Igen.-mondtam, kissé talán túl kétségbe esetten, de már rohadt álmos volta. Ő elmosolyodott és a kocsi irányába mutatott.
-Meg van az után pótlás.-mondta és elnyomta a cigijét.
A kocsinál egy röhögő Barna állt meg egy őt ütögető szintén nevetgélő Lora. Így aztán hajnali kettőkor végre változott a felállás. Most Barna és Lora ült elől, mi pedig hátul. A kocsi hamarosan elindult, s meg kell hagyni elég szűk hátul a hely, így aztán tényleg nem volt más választásom, mint hogy Sziszinek dőlve behunytam a szemem. Az utolsó amire emlékszem, mielőtt az álom végleg elnyomott volna, az az érzés, amit akkor éreztem, mikor a fiú másik karjával átölelt. Semmi kifogásom nem volt ellene.
-Szóval pontosan hova is megyünk most?-kérdeztem ekkor,tágra nyílt csillogó szemekkel Sziszitől.
-Cavtat.-mondta, az utat figyelve.-Barnáék nagynénjének van ott egy nyaralója. És gondoltuk kicsit kölcsön vesszük.-mosolyodott el huncutul.
-Magyarán szólva senki nem tudja, hogy ott leszünk, és gyanítom nincs is most ott senki.-nevettem fel halkan.
-Fantasztikus a logikád kislány, mondták már?-nézett rám, majd újra az útnak szentelte figyelmét és úgy folytatta.-A lényeg, hogy utoljára 5 éve használtak bárki is azt a helyet. Ne nézz így rám, fogalmam sincs, hogy milyen állapotban van. Amikor utoljára ott jártam 16 éves voltam és épp egy csajt próbáltam megdönteni.-közölte végül röhögve, én meg a szememet forgatva próbáltam neki jelezni, hogy csöndesebben, mert a többiek alszanak.
-De Sziszi...-kezdtem, miután végre elhallgatott, és figyelmét ismét nekem szánta.-Tudom, hogy hülyén fog hangzani, de...nem lehet véletlen. Mármint, érted. az nem lehet véletlen, hogy pont mi hármunkat "választottatok". Mióta tudtátok, hogy mi leszünk most itt veletek?-fejeztem be, és a srácnak egy elégedett mosoly ült ki az arcára.
-Nem. Egyáltalán nem hülye kérdés, sőt ami azt illeti egészen érdekes felvetés. És ezt az egészet miből gondolod?-kérdezte, s hangja komolynak hatott.
-Hát, értelem szerűen Viktor és Nia egészen jól ismerték egymást és, mint kiderült Barnának és Lorának is van egy fajta ködös múltja, ami bevallom rohadtul izgat!-mondtam és szemeim ismét csillogni kezdett. Alig vártam, hogy Lorát kifaggassam, hogy mi is folyik itt... vagyis köztük, leginkább.-De...-kezdtem volna újból, azonban Sziszi félbe szakított.
-Azt szeretnéd tudni, hogy téged miért hoztunk magunkkal?-kérdezte, mintha csak a gondolataimban olvasott volna.-Ne aggódj kicsi lány, mindennek van oka, és neked itt a helyed, bízz bennem.-mondta és mélyen a szemembe nézett. azok az élénk zöld szemei a lelkemig hatoltak, Egy percig úgy éreztem, hogy teljesen belelát a testembe, és ismeri mindenemet, fura érzés volt.. de egy cseppet sem bántam. Nem bántam, mert róla volt szó.-És a dolgok miértje, egyenlőre maradjanak titokban, majd egyszer elmondom neked, egyszer... ha már kellőképpen sokat ittam.-ezen aztán mindketten felnevettünk, de azon nyomban el is hallgattunk, mert a földön lévő raszta barátunk feje ekkor egy hatalmasat koppant. Ezután csend következett kettőnk között, és csak a rádió halk moraja szólt. Sziszi a szélvédőn át figyelte a csendes, sötét autópályát, én pedig az ablakon bámultam ki figyelve, -fejemet kissé felfelé irányítva- az éjszakai eget. Éreztem, ahogy a szemeim kezdenek egyre lejjebb ereszkedni, de mindig megpróbáltam magamat megerőltetni, s nem elaludni.
-Álmos vagy?-kérdezte ekkor egy hihetetlen távolinak tűnő hang. Sziszi.
-Kissé, még mennyi idő mire oda érünk?-válaszoltam neki, egy ásítás közepette.
-Körülbelül hajnali öt körül fogunk megérkezni... De most megállunk egy kicsit.-mondta én meg csak kérdőn néztem rá.-Nekem sürgősen cigiznem kell, különben az életedre török, a súlyos elvonási tüneteimtől adódóan, te pedig úgy nézel ki mint egy anorexiás hulla, szóval eszünk valamit.-fejezte be és a végén felnevetett, én pedig bár a fáradtságtól nem nagyon tudtam beszélni, elmosolyodtam és finoman bólintottam.
-Függő...-nevettem majd újra folytattam.-Azt kifelejtetted, hogy pisilnem is kell.-tettem még hozzá, ő pedig tovább nevetett.
Már vagy 20 perce keringhettünk, valamilyen városban, -ami kísértetiesen hasonlított Veszprémre- mire végre találtunk egy valamire való Tesco félét. Sziszi ekkor leparkolta a kocsit, majd rám nézett.
-Mehetünk kisasszony?-én pedig ismét csak bólogatni tudtam.
Megfogtam a válltáskám és együtt elindultunk befelé. Óvatosan előhúztam a telefonomat, most először az út során. Rettegve néztem meg a kijelzőjét. 8 nem fogadott hívás és 5 új üzenet. A szívemet a torkomba éreztem. Megálltam, és Sziszi után nyúltam, hogy várjon kicsit. Ott álltunk ketten, én a telefonomba hajtott fejemmel, ő pedig éreztem, ahogy felém magasodik, és szintén azt nézi amit én. Amikor megnéztem, az üzeneteket, a szívem egy kissé megnyugodott, mert az 5 üzenetből csak kettő jött a szüleimtől.
-Kivannak borulva?-kérdezte Sziszi mély, komoly hangján.
-Valamennyire biztos, de egyenlőre csak annyit írtak, hogy holnap mindenképpen hívjam fel őket, hogy tudják biztonságban vagyok-e...-mondtam, és most már tényleg megnyugodtam. Tudtam, hogy anyumék elnézőek lesznek, bár biztos voltam, hogy aggódnak, és haragszanak rám azért.
-Ne aggódj, holnap beszélünk velük.-mosolygott rám Sziszi, ahogy egy valuta váltó autómatához igyekeztük.
-Oké, de most már muszáj lesz gumicukrot és kólát szereznünk valahonnan, különben az életedre török, a súlyos elvonási tüneteimtől adódóan.-mondtam és nevetve rá kacsintottam.
-Függő...!-mondta Sziszi és láttam ahogy a válla rázkódik a röhögéstől.-Na gyere.
-Sziszi, olyan fura, körülbelül hajnali fél kettő van... Ilyenkor tuti csak mi járunk egy éjjel nappali szupermarketben.-suttogtam neki, még mindig nevetgélve.
-Akkor játsszuk azt, hogy külön válunk te veszel magadnak gumicukrot és kólát, én meg valami normális kaját, és aki több embert számol az nyer.-mondta, és a kezét nyújtotta, én pedig megszorítottam azt.
-Megbeszéltük.-innentől kezdve az utunk szét vállt, és mindketten elindultunk beszerezni amiért jöttünk, plusz nyerni.
Kettő embert találtam, és reménykedtem, hogy Sziszi nem talált többet. Gondolkodtam mikor végeztem a pénztárnál és már pisiltem is. Néhány perc múlva, már ő is ott állt mellettem, és elindultunk kifelé. Mikor kiértünk Sziszi rám nézett egy szexi féloldalas mosoly közepette és felmutatta négy ujját. Én erre elnevettem magamat és csak a fejemet ingattam.
-Nem hiszlek el! Olyan gonosz vagy!-mondtam még mindig röhögve és bele bokszoltam a karjába.
-Vigyázz el ne törjön a karocskád-röhögött, majd óvatosan megfogta a kezem.-Nos, mi a nyereményem.-kérdezte és felhúzta szemöldökeit. Én pedig bele túrtam a táskámba, és oda adtam neki egy szál cigit meg az öngyújtóját.
-A káros szenvedélyed.-mondtam és rá kacsintottam. Sziszi mosolyogva gyújtotta meg a cigijét, mikor hirtelen felindulásból nyomtam az arcára egy puszit, mire ő még jobban elmosolyodott és beleszívott a cigijébe.-A káros szenvedélyem.-mondta, s gyengéden elnevette magát.
-Kérsz egy gumi macit?-kérdeztem, miközben vissza felé araszoltunk a kocsihoz.
-Alszunk?-kérdezte, miközben bele markolt a zacskóba.
-Igen.-mondtam, kissé talán túl kétségbe esetten, de már rohadt álmos volta. Ő elmosolyodott és a kocsi irányába mutatott.
-Meg van az után pótlás.-mondta és elnyomta a cigijét.
A kocsinál egy röhögő Barna állt meg egy őt ütögető szintén nevetgélő Lora. Így aztán hajnali kettőkor végre változott a felállás. Most Barna és Lora ült elől, mi pedig hátul. A kocsi hamarosan elindult, s meg kell hagyni elég szűk hátul a hely, így aztán tényleg nem volt más választásom, mint hogy Sziszinek dőlve behunytam a szemem. Az utolsó amire emlékszem, mielőtt az álom végleg elnyomott volna, az az érzés, amit akkor éreztem, mikor a fiú másik karjával átölelt. Semmi kifogásom nem volt ellene.
{Lora}
Mindig is az volt a legnagyobb félelmem, hogy egyszer egy emléket álmodok újra. Nem is az volt a legnagyobb baj, hogy egy emlék, hanem inkább az, hogy melyik.
-Lora. Lora. Lora. Looorii.-hallatszott egy "halk" suttogás, közvetlenül a fülem mellől, és most már egész biztos voltam benne, hogy Pilisch Barnabás duplán fog ma kínok között meghalni általam.
-HA nem hagyod abba, én egészen biztos, hogy megütlek.-suttogtam neki határozottan vissza.
-Miért vagy ilyen nagyon morcika?-kezdett el gügyögni, miközben szálltunk kifelé.-Rosszat álmodtál nyuszi?-amint kimondta az utolsó szót, a torkom össze szorult és a tenyerem izzadni kezdett. ekkor jöttem rá, hogy ezt most már nem álmodom. Újra itt van, vagyunk... és nem tudtam, hogy pontosan mit is érezzek. Teljesen össze voltam zavarodva.
-Miért ébresztettél fel? Álmos vagyok még. De várj, hol vagyunk?-kérdeztem végül, s próbáltam szemeimből az álmot kisöpörni.
-Hát én nem benned... ez itt a baj.-mondta, mire mindketten felröhögtünk, én meg közben elkezdtem őt ütni, vágni.
-NE MÁÁÁR! Hogy mondhatsz ilyet?-röhögtem, ő pedig próbált elmenekülni, súlyos csapásaim elől, kevés sikerrel. Ekkor azonban, két alak jelent meg a távolban.
Sziszi és Nelli, félelmetesek voltak. Külön, külön is lehengerlőek voltak, hiszen jól ismertem barátnőmet, és Sziszinek is meg volt a saját rossz fiús kisugárzása; de ahogy ott jöttek egymás mellett, hát minden szavunk elakadt. A srácnak a világos zöld szeme világított, s ezáltal még inkább észre vehető volt az arcán lévő hatalmas heg. Szájából egy cigi lógott ki, s kezében egy gumi maci (???) volt. Mellette Nelli kicsinek, de egészen magabiztosnak hatott, égszínkék szemei, ugyan úgy világítottak, mint a fiú szemei. Így jöttek felénk, ketten. Sziszi és Barna megbeszélte, hogy helyet cserélünk, és Barna közölte, hogy muszáj lesz vele ülnöm elől, mert csak ott van hely. Így aztán újra útra keltünk.
-Szóval, mit álmodtál?-kérdezte Barna nyugodtan, s egy szempillája se rebbent. Csak az utat figyelte.
-Hogy hiányoztál.-mondtam neki és nem néztem rá. Nem néztem rá több ok miatt, de az egyik legfőképp az volt, hogy tudtam,ha a szemem akármennyire is ráfókuszálna elsírnám magamat. Érezem ahogy Barna megfeszül, és a kocsi felgyorsul...-Magyarázd meg azt, hogy, hogy a viharba... Miért most? És miért pont én?-kérdeztem, s végül lett elég erőm arra, hogy hozzá forduljak.
-Mert azt álmodtad, hogy hiányzom... Pontosan ezért.-mondta titokzatosan, majd látva az összezavarodott kifejezést az arcomon tovább beszélt..Tudom, hogy mit álmodtál, mert átöleltél egyszer, majd még egyszer.-mikor ezeket kimondta, éreztem,ahogy arcomba szökik a vér és lesütött szemekkel csak ennyit mondtam:
-Én... Ne haragudj.-Nem nagyon értettem, miért mondtam ezt, de egyszerűen már én se tudtam, miről is beszélünk, és teljesen tanácstalan voltam.
-Várj még nem fejeztem be. Miután még egyszer megöleltél, nem engedtelek el, pont ahogy akkor 5 éve ígértem. Lora, ugye tudod,hogy nem kell bocsánatot kérned.-mondta, és én éreztem ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon.
-Barnabás, ne tudd meg, hogy milyen nehéz volt téged elfelejteni... De sosem tudtalak ki verni a fejemből olyan kicsi voltam, és akkor most hirtelen feltűnsz, én pedig azt hiszem, hogy álmodok. De nem. És tudod mit? Ne tudd meg, hogy mennyire örülök neked. Tényleg borzasztóan hiányoztál.-mondtam és kezemet óvatosan rátettem az ő - seb váltón pihenő- kezére.
-Ó hidd el, két és fél hónapunk van ennek az elszalasztott időnek a bepótlására... És egy valamit garantálhatok neked nyuszó... tovább írjuk a történelmünket.-mondta és elmosolyodott, azonban még mindig nem nézett rám.
-Én is garantálhatok neked valamit... ha még egyszer nyuszónak hívsz, én komolyan behúzok neked egyet!-mondtam halál komolyan gondolva, mire ő felnevetett.
-Ahogy kívánod...csirke.-és ekkor végre rám nézett. Ahogy elmosolyodott szemei össze ráncolódtak és értem ahogy az ujjai az enyéimbe fonódnak. elakartam venni a kezem a kezéről, de nem ment. Akár mennyire is akartam, teljesen leblokkoltam. Miután vissza fordult, kezével még mindig nem engedett, én pedig egyre inkább megszoktam. tehát így utaztunk tovább, s írtuk a történelmünk következő fejezetét.
-Akkor azt javaslom, hogy maradjunk itt még két napig aztán induljunk neki. Addig lebonyolítunk mindenféle hívást a szállásokkal kapcsolatban.-mondta végül Sziszi és azt hiszem mind egyet értettünk.
-Szóval, mit álmodtál?-kérdezte Barna nyugodtan, s egy szempillája se rebbent. Csak az utat figyelte.
-Hogy hiányoztál.-mondtam neki és nem néztem rá. Nem néztem rá több ok miatt, de az egyik legfőképp az volt, hogy tudtam,ha a szemem akármennyire is ráfókuszálna elsírnám magamat. Érezem ahogy Barna megfeszül, és a kocsi felgyorsul...-Magyarázd meg azt, hogy, hogy a viharba... Miért most? És miért pont én?-kérdeztem, s végül lett elég erőm arra, hogy hozzá forduljak.
-Mert azt álmodtad, hogy hiányzom... Pontosan ezért.-mondta titokzatosan, majd látva az összezavarodott kifejezést az arcomon tovább beszélt..Tudom, hogy mit álmodtál, mert átöleltél egyszer, majd még egyszer.-mikor ezeket kimondta, éreztem,ahogy arcomba szökik a vér és lesütött szemekkel csak ennyit mondtam:
-Én... Ne haragudj.-Nem nagyon értettem, miért mondtam ezt, de egyszerűen már én se tudtam, miről is beszélünk, és teljesen tanácstalan voltam.
-Várj még nem fejeztem be. Miután még egyszer megöleltél, nem engedtelek el, pont ahogy akkor 5 éve ígértem. Lora, ugye tudod,hogy nem kell bocsánatot kérned.-mondta, és én éreztem ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon.
-Barnabás, ne tudd meg, hogy milyen nehéz volt téged elfelejteni... De sosem tudtalak ki verni a fejemből olyan kicsi voltam, és akkor most hirtelen feltűnsz, én pedig azt hiszem, hogy álmodok. De nem. És tudod mit? Ne tudd meg, hogy mennyire örülök neked. Tényleg borzasztóan hiányoztál.-mondtam és kezemet óvatosan rátettem az ő - seb váltón pihenő- kezére.
-Ó hidd el, két és fél hónapunk van ennek az elszalasztott időnek a bepótlására... És egy valamit garantálhatok neked nyuszó... tovább írjuk a történelmünket.-mondta és elmosolyodott, azonban még mindig nem nézett rám.
-Én is garantálhatok neked valamit... ha még egyszer nyuszónak hívsz, én komolyan behúzok neked egyet!-mondtam halál komolyan gondolva, mire ő felnevetett.
-Ahogy kívánod...csirke.-és ekkor végre rám nézett. Ahogy elmosolyodott szemei össze ráncolódtak és értem ahogy az ujjai az enyéimbe fonódnak. elakartam venni a kezem a kezéről, de nem ment. Akár mennyire is akartam, teljesen leblokkoltam. Miután vissza fordult, kezével még mindig nem engedett, én pedig egyre inkább megszoktam. tehát így utaztunk tovább, s írtuk a történelmünk következő fejezetét.
{Nia}
2015. június 14.
Cavtat, Horvátország
Kedd, 10 óra 30 perc
Sosem értettem az összes Disney hercegnőt, hogy, hogy bírta ki a madarak reggeli , fülsüketítő és elég idegesítő szimfóniáját. Többek között ezért sem tudtam sosem végig nézni se a Bambit, se Hófehérkét. Mikor végre feltápászkodtam, s vetettem egy gyors pillantást az ágy melletti kis szekrényen álldogáló digitális órára, hirtelen felmerült bennem a világ legegyértelműbb kérdése.: Hol a fészkes fenében vagyunk? Így hát óvatosan lekászálódtam a hatalmas nagy francia ágyról és belenéztem a tükörbe. Még mindig a tegnapi ruhámban voltam, és hál' isten a bőröndöm ott feküdt az egyik sarokban, szóval gyorsan elővettem valami váltó ruhát. Végül egy sima flipp-flop, rövidnaci és haspóló kombinációt választottam, amin az állt, hogy "Its summer b#&ches", majd megfésültem hajamat és az ajtó irányába vettem magamat. Mikor kiléptem a szobából egy folyosón találtam magamat, és elindultam a terasz felé, mert afelől hallottam a többiek éles hangját.
-Szép jó reggelt Csipkerózsika, ki tetszett magát aludni?-röhögött pimaszul Viktor a fekete RayBanje mögül.
-Isten bizony adj fél órát, meg egy korty kávét és kinyírlak ezért!-mondtam rekedtes hangon, mire a társaság jó része felnevetett.
-Na gyere, rád vártunk... van néhány dolog amit meg kell beszélnünk.-mondta, s kihúzott egy széket maga mellé, én pedig helyet foglaltam.
-Na szóval, először azt kéne tisztáznunk, hogy körülbelül merre szeretnénk menni.-mondta Meszler és elővett egy hatalmas Európa térképet.
-Én azt mondom a következő pont legyen Albánia, ott hatalmasak a bulik, és gyönyörű a tengerpart!-csapott le rögtön Dini, akin hozzá kell tennem nem volt más, mint egy térdig érő short, és hadd ne mondjam, hogy raszta barátunk nem volt utolsó a kockás has versenyen. Valaki beszélt viszont én be kell valljam nem nagyon tudtam rákoncentrálni, sokkal inkább titkon Dini felső testét bámultam.
-Ha tovább nézed, félő, hogy még a nyál is kicsorog a szádból édes.-súgta oda ekkor Viktor, én pedig hirtelen elvörösödve hajoltam közelebb hozzá.
-Ne aggódj drágám, a tiédre sem csorgatnám a nyálam.-mondtam halkan egy széles mosoly közepette, mire ő csak elnevette magát.
-Na, majd meglátjuk!-mondta, s dobott egy csókot. Jah, majd meg látjuk...
-Úúú, szerintem mindenképp menjünk el Olaszországba!-mondta Nelli, ahogy végre mindketten visszafordultunk a barátainkhoz. A többiek támogatták, és Livi külön kérte, hogy menjünk Velencébe, mert ő mindenképp akarja látni, még egyszer azt a várost.
-Mi lenne ha megnéznénk Görög országban Santorini szigetét, van egy ismerősöm szóval akár szállást is tudnánk szerezni egész olcsón.-vetettem fel és a többieknek tetszett.
Lassan kezdett kirajzolódni az útiterv, és, hogy hol tudunk olcsón aludni. Mindenkinek volt egy helye ahová, mindenképp elakart látogatni. Lora Ausztriába szeretett volna menni, Nelli és Livi Olaszba, én Santorinire Dini Korfura, Sziszi és Viktor Spanyolországba. Barna Francia nőket akart stírölni, amit Lora egy apró kis szemforgatással reagált le, amitől mosolyoghatnékom támadt és Meszler Barcelonára vágyott.
-Akkor azt javaslom, hogy maradjunk itt még két napig aztán induljunk neki. Addig lebonyolítunk mindenféle hívást a szállásokkal kapcsolatban.-mondta végül Sziszi és azt hiszem mind egyet értettünk.
-Nos, akkor mi lenne ha megnéznénk a tengerpartot?-vetette fel a kérdést Viktor majd rám nézett.-Még úgy is van egy befejezetlen ügyünk, nem de Csipkerózsika?-röhögött és rögtön tudtam mire gondol.
-Ó, nem. Nem teszed meg.-mondtam és felpattantam.-Na most, most aztán nagyon fuss Shölndinger Viktor mert ha utolérlek nem lesz kegyelem kiáltottam és kergetni kezdtük egymást. Most láttam be igazán, hogy mennyire is hiányzott nekem, ez, a barátok, a nyár, Ő.
